Az álmok valóra válnak.Indulj el utadon,hogy valóra is váltsd.

Most akarsz boldog lenni vagy vársz még egy kicsit?

awaken.jpg


Telepatikus önvédelem otthon és a munkahelyen tanfolyam.


Egy kis ízelitő a tanfolyam témájáról.

Bevezetés és alapfogalmak.

Olyan módszerre bukkantam, amelyet Choa Kok Sui mester adott át a tanítványainak és erről egy könyvet is írt 2000 ben.

Így szól a könyv bevezető része: Ifjúkorában egy közeli barátjával együtt azzal kísérletezett, hogy olyan módszereket találjon, amelyek segítségével és használatával megvédhetjük magunkat a telepatikus támadások ellen. Ez a könyv a korai kísérletezéseknek az eredménye. A finomenergiák tudománya egyre népszerűbbé válik, különösen az energiával való gyógyításban.

Sajnos azonban mindig vannak olyan nagyzási hóbortban szenvedő, eltévelyedett személyek, akik alantas célokra használják, és ezzel megcsúfolják ezt az emberiség javát szolgáló, isteni tudományt. Velük szembe ez a könyv jelenti az ellenszert. A telepatikus önvédelem otthon és a munkahelye n-ben vázolt, módszereket követve megtanulhatjuk, hogyan védhetjük meg magunkat és mit tehetünk ezek ellen a gátlástalan rosszakarók ellen, akik visszaélnek a belső világ tanításaival.

A könyv megírásának másik célja az, hogy a hétköznapokban alkalmazható, gyakorlati telepatikus önvédelem megismerésével hozzájáruljon az élet minőségének javításához. A tanítások otthon és munkahelyen is alkalmazhatók. A bemutatott módszerek egyszerűek és azonnal kipróbálhatók.

A könyv számos felbecsülhetetlen értékű ősi tanítást és módszert közöl, amelyet több ezer éven át titokban tartottak. Ha az ezoterikus tudományok fiatal kutatója a maga feje után járva próbálná meg elsajátítani, amit ebben a tanfolyamban összegezve megtalálhat legalább 10- 20 év kemény kutató munkára volna szüksége.

Nagyon fontos, hogy a tanításokat és a technikákat ne alkalmazzuk ártó szándékkal, mások leigázására. Ez túl azon, hogy erkölcsileg kifogásolható, rendkívül súlyos KAR MIKUS következményeket von maga után. Kívánom, hogy ezek az ősi tanítások felkeltsék az olvasó érdeklődését a belső világ tudományai iránt, és elősegítsék szellemi fejlődését.                                                                         Szeretettel és áldással!                                                                   Choa Kok Sui Mester           


Ennyit a bevezetésről és remélem felkeltette az érdeklődésed ez a több ezer éve eltitkolt tudomány.

Feljebb a bal oldali menüben megtalálod   és be tudsz iratkozni a tanfolyamra, ha te is kiváló életet szeretnél magadnak és családodnak és vágysz a biztonságra,boldogságra és szabadságra,ha szeretnéd te is elsajátítani azokat a módszereket, amiket a mester most  elárúl neked is és magam is nagyon hatásosan alkalmazok az életembe. Mesélni is fogok ezekről neked. Izgalmas lesz nagyon.Csodás napokat kívánok neked. Az áldás és béke legyen veled.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 14
Heti: 21
Havi: 46
Össz.: 111 283

Látogatottság növelés
Oldal: Telepatikus önvédelem
Az álmok valóra válnak.Indulj el utadon,hogy valóra is váltsd. - © 2008 - 2024 - valtsdvaloraalmaidat.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »